CsatolmányMéret
UNION Casco Feltétel kiegészítés.pdf35.52 KB

Casco biztosítási szerződési feltételek kiegészítése

az igényelbíráláshoz szükséges dokumentumokra vonatkozóan

A 2003. évi LX. törvény (Bit.) 2010. április 1-jén hatályba lépő 96. § (8) bekezdése alapján megváltoznak a biztosítási szerződési feltételek azon rendelkezései, melyek a biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok biztosító részére történő megküldéséről rendelkeznek. Erre tekintettel az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. casco biztosítási szerződései az alábbiakban meghatározottak szerint egészülnek ki:
A biztosító casco biztosítási feltételeiben meghatározott szolgáltatásokat az ott meghatározott dokumentumok rendelkezésre bocsátása mellett nyújtja. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez be kell nyújtani a biztosítási esemény (annak jellegétől függően) bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározásához szükséges alábbi dokumentumokat:

– a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló dokumentumok (ideértve teljes körűen kitöltött kárbejelentő lap, baleseti bejelentő, biztosítási kérdőív lopáskárhoz);
– vezetői engedély;
– a biztosított tulajdon-, illetve használati jogának igazolására vonatkozó okiratok (mint pl. forgalmi engedély, törzskönyv, adásvételi, üzemben tartói, illetve egyéb használati megállapodás, bérleti és lízingszerződés, a tulajdonjog bejegyzésével, illetve törlésével kapcsolatos egyéb dokumentumok), ideértve a forgalomból való kivonás igazolására szolgáló dokumentumokat is;
– kulcsok, távirányítók, kódkártyák, márkaképviselet nyilatkozata a kulcs-utánrendeléssel, -másolással, a kulcsból kinyerhető információkkal kapcsolatban;
– biztosítási esemény bekövetkezési körülményeinek és következményeinek tisztázásához szükséges iratok (mint pl. a biztosított és a biztosítási eseménnyel érintett más személy, tanúk nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, tachográf adatlap, menetlevél, fuvarlevél);
– amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll);
– a gépjármű behozatalával, forgalomba helyezésével kapcsolatos, a jármű értékeléséhez szükséges dokumentumok (mint pl. szervizkönyv, garanciajegy, vámkezeléssel kapcsolatos okiratok, beszerzési számla, egyéb bizonylatok, márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a gépjármű típusáról, felszereltségéről);
– a helyreállításra vonatkozó árajánlat(ok), illetve a károsodás helyreállítása esetén a károsodás helyreállítási költségét igazoló eredeti számla, Audatex kalkuláció, munkalap, a gépjármű szállítására, tárolására vonatkozó eredeti számla, menetlevél, fuvarlevél;
– finanszírozott gépjármű esetén a finanszírozó – engedményezés tárgyában tett – nyilatkozata, meghatalmazása;
– a Nemzeti Közlekedési Hatóság véleménye a sérült gépjármű közlekedésbiztonsági alkalmasságáról;
– a gépjármű maradványának értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés, bizonylat, illetőleg bontási igazolás;
– a biztosított/károsult áfa-visszatérítésre vonatkozó nyilatkozata, ideértve adószám, illetve adóazonosító jel közlése;
– baleset-biztosítás, kiegészítő baleset-biztosítás esetén a biztosítottnak a biztosítási eseménnyel összefüggő egészségügyi dokumentumai (házi- vagy üzemorvosi, a járó- és fekvőbeteg ellátás során keletkezett iratok), a társadalombiztosítási szerv vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartalmazó iratok (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adatbekéréshez szükséges meghatalmazása alapján), baleseti halál esetén halotti anyakönyvi kivonat;
– kiegészítő poggyászbiztosítás esetén tételes ingósági kárlista, a biztosító kérheti a szolgáltatási igény tárgyában meghozandó döntéshez szükséges, az igényt alátámasztó dokumentumokat, számlákat, számviteli bizonylatokat, fényképeket, szerződéseket, vagyonnyilvántartást, leltáríveket, egyedi tárgyi eszköznyilvántartó lapokat, készletnyilvántartást;
– kiegészítő kölcsöngépjármű biztosítás esetén a kölcsöngépjárműre vonatkozó bérleti szerződés, eredeti számla;
– a biztosított arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozóval) szemben, illetve másik saját biztosítási szerződése alapján érvényesített-e igényt, a biztosított nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kártérítési igényt előterjesztő személy a biztosított közeli hozzátartozójának minősül- e;
– idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordítása, melynek költsége a kárigény előterjesztőjét terheli.

A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A fentiekben felsorolt okiratokon kívül a biztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal, illetőleg egyéb módon történő igazolására, a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. A casco biztosítási feltételekben esetlegesen szereplő kikötés, mely szerint a biztosító a biztosítási szolgáltatás teljesítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez köti, nem alkalmazható.

Jelen kiegészítő rendelkezések a 2010. április 1. napját követően kötött biztosítási szerződésekre, a 2010. április 1. napján már fennálló biztosítási szerződések esetén pedig a 2010. április 1. napját követően kezdődő biztosítási időszak első napjától alkalmazandók. Jelen kiegészítésben nem érintett – és a 2003. évi LX. törvény (Bit.) 96. § (8) bekezdésével nem ellentétes – kérdésekben a szerződési feltételek továbbra is alkalmazandók.

UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt