Kötelezőben nem lehet önrész

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) feltételeiben nem lehet önrész, mert ezt nem teszi lehetővé a kgfb-ről szóló rendelet, a magyarországi biztosítók így nem is alkalmaznak és nem is alkalmazhatnak ilyet - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője

A szóvivő azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Zsoldos Miklós, az Union Biztosító vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önrészes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás más néven, de szerepel más biztosítók tarifáiban, így indokolatlanul tett különbséget a felügyelet piaci szereplők között, amikor nem engedélyezte az Union ilyen jellegű kgfb ajánlatát.

Binder István hangsúlyozta: a rendelet kimondja, hogy a biztosított által okozott teljes kár megtérítéséért a biztosítónak kell vállalnia a felelősséget. Így nem lehetséges az, hogy ha csak áttételesen is, de a károkozó jó szándékától függjön a kifizetés, ahogy az az önrész bevezetése esetén lenne - tette hozzá Binder István, hangsúlyozva, hogy a rendelet szövege szerint a kgfb alapján beszedett díjaknak teljeskörűen fedezetet kell nyújtaniuk a kártérítésre.

A szóvivő cáfolta az Union vezérigazgatójának csütörtöki kijelentését, miszerint lennének olyan kgfb-konstrukciók, amelyek esetében, ha a szerződő balesetet okozott, azt követően magasabb díjat kellene fizetnie. Binder István utalt arra, hogy több éve ugyan az egyik biztosító próbálkozott ilyen konstrukcióval, de azt a PSZÁF ugyanúgy nem tartotta jogszerűnek, mint az Union bevezetni szánt megoldását. "Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne kármentességi kedvezmény a kgfb esetén is, de ez nem járhat együtt a díj, ügyfélteher mértékének bármilyen mértékű megváltoztatásával év közben."

Az ügy előzménye, hogy az Union önrészes kgfb-t hirdetett idén, ezt hétfőn a pénzügyi felügyelet megtiltotta. Szerdán az önrészt kármentességi kedvezményre váltotta át az Union, amelynek visszavonására még aznap délután kötelezte a PSZÁF a biztosítót.

A második határozat után az Union visszavonja a kármentességi kedvezményt is, és nem tesz a helyébe másik kedvezményt - mondta Zsoldos Miklós, aki példákat hozott más biztosítók olyan kgfb-vel kapcsolatos jogsértéseire, amelyeket nem szankcionált a felügyelet.

Forrás: MTI