Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk!
Már csak három napig köthetik meg az új biztosításukat azok az autósok, akik novemberben felmondták kötelező gépjármű- felelősségbiztosításukat (kgfb).
A többség ugyan a felmondással egy időben megkötötte új biztosítását is, ám aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-
A kampány során a legtöbben egyszerre intézkednek a régi biztosítása felmondásáról és az új biztosítás megkötéséről. Ha a régi biztosítás felmondása sikeres, de az újat valamilyen okból nem kötik meg szilveszterig, az autós már január 1-
Vegyük alapul azt az esetet, amikor az új szerződés is sikeresen megköttetett! Ilyenkor a biztosító, vagy a váltásban közreműködő alkusz az esetek túlnyomó többségében január elején megküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, illetve csekket. Ezentúl azonban már azokban az esetekben sem kell aggódnunk, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel az idei évben a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen járjunk utána, mi történhetett, mivel akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.
„Közúti ellenőrzés vagy egy esetleges baleset esetére viszont már január elsejétől tartsuk magunknál a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást! – javasolja Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. „Az autóstársnak vagy az intézkedő rendőrnek így tudjuk bizonyítani, hogy nem közlekedünk érvényes biztosítás nélkül.”
Amennyiben a számla időben megérkezik érdemes ellenőrizni, hogy az a meglévő bónusz-
Nem csak a kötésben segítenek az alkuszok
A kötelezőbiztosítás-
„Az alkuszok feladatai nem érnek véget a szerződés megkötésével. Ez igaz a kötelező biztosítás esetében is.” – mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – „Számon kell tartaniuk a határidőket, emellett szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában is. Azt is érdemes tudni, hogy baleset esetén a független biztosításközvetítőhöz akkor is bizalommal fordulhatunk, ha éppen nem károsult ügyfélként, hanem károkozóként van szükségünk szakértő segítségére.”

Kötelező biztosítás hírek