Egy élet munkája veszhet oda
A lakásbiztosítási díjak az elmúlt évben nem mutatnak jelentős elmozdulást. Ennek oka, hogy a gépjármű-biztosítások után a lakásbiztosításokat is egyre nagyobb arányban kötik az interneten, ahol könnyen elérhető a díjkalkuláció lehetősége.
Tovább növelik az online kötések vonzerejét az akár 35 százalékot is elérő internetes kedvezmények is.
Nem utolsó szempont a rugalmasság: megfigyelhető, hogy azokon a napokon, amikor a meteorológusok vihart jeleznek előre, többszörösére nő az érdeklődő, majd lakásbiztosítást kötő ügyfelek száma.
Több a betörés
„A válság a lakásbiztosításokra biztosan nem lesz negatív hatással" – jelentette ki Marcsa László, a CLB Független Biztosítási Alkusz lakossági üzletágvezetője. – Az emberek ráébredtek, hogy a sokszor egy élet munkájával megszerzett fő vagyontárgyaikról viszonylag alacsony díj mellett tudnak gondoskodni.
Pozitívum, hogy a korábbinál jobban odafigyelünk az ingóság megfelelő biztosítására. Korábban sokan – havi néhány száz forint megtakarításának reményében – a valóságosnál kisebb értékű ingóságra kötötték meg a lakásbiztosítást.
Mára ez a tendencia kevésbé jellemző, ami az utóbbi időben növekvő számú lakásbetöréssel is magyarázható. Az alulbiztosításnál jobb eszköz lehet, ha havi helyett negyedéves vagy akár éves díjfizetést vállalunk, és csekk helyett az átutalás lehetőségét választjuk.
Egy társasház esetében jó megoldás a közös épületbiztosítás is: egy lakásra jóval kisebb költség jut, amit csak néhány száz forintos kiegészítő ingóságbiztosítással kell kiegészíteni.

Lakásbiztosítás hírek