Kötelező biztosítás

A nyilatkozat formájának (írásbeliség) kérdésétől meg kell különböztetni az okirat valóságtartalmának és bizonyító erejének (pl. teljes bizonyító erejű magánokirat, egyszerű magánokirat) kérdését. A biztosító a telefax útján tett nyilatkozat valóságtartalmát ugyanúgy jogosult vizsgálni, mint bármely más írásos formában tett nyilatkozat esetében, azonban a telefax üzenet esetén ezen jogosultság azért kaphat nagyobb jelentőséget, mert az ilyen küldési forma esetében a technikai feltételek nagyobb mértékben lehetnek befolyással a valódi ügyfélszándék megítélésére. A telefax üzenet könnyebben manipulálható, gyakran előfordul, hogy a fogadónál nem olvasható teljes egészében, így annak tartalmával kapcsolatban kétség merülhet fel. Ugyanakkor természetesen amennyiben a biztosító nem fogadja el valódinak az ilyen nyilatkozatot, azzal felvállalja az elutasítás valamennyi polgári jogi jogkövetkezményét, így adott esetben akár kártérítési felelősséggel is tartozhat. A biztosítónak mindezekből következően kizárólag abban az esetben áll érdekében vitatni a nyilatkozat valóságtartalmát, ha nyilvánvaló körülmények utalnak arra, illetve alapos okból feltételezhető, hogy a nyilatkozatban foglaltak nem fedik a valóságot, pl. egyértelműen visszadátumozott üzenet érkezik a biztosítóhoz. (Itt szükséges megjegyezni, hogy egyes készülék típusok esetén a küldő oldali készülék dátumának átállításával a fogadó oldali készülék az átállítottnak megfelelő dátumot nyomja az üzenetre.)

A díj megállapításánál az általános mérlegelési szempontok mellett biztosítónként eltérően egyéb kedvezmények is lehetségesek, így egyes biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából kedvezményt nyújthatnak például ha biztosított: átáll féléves vagy éves díjfizetési gyakoriságra, csekkes díjfizetésről áttér banki folyószámlás díjlehívásra, a kötelezője mellé ugyanarra a rendszámú autóra cascót is köt a társaságnál, kiskorú gyermekei vannak, vagy ha mozgáskorlátozott, stb.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a kötelező biztosítás minden biztosítónál azonos díjért vásárolható meg. A piac évekig tartó fokozatos liberalizációja 2001. január 1-re befejeződött. Ennek kapcsán a biztosítók díjajánlatai jelentősen eltérnek egymástól, ezért érdemes a tarifákat alaposan áttanulmányozni. Ebben nyújtunk Önnek segítséget azzal, hogy oldalainkon megismerheti a piac teljes kínálatát és Online meg is kötheti a kiválasztott szerződést.

A rendelet sem a felmondásra, sem a kártörténeti igazolást kérő nyilatkozatra nem ír elő különös tartalmi kellékeket. Formáját tekintve a felmondást a biztosítási szerződésre vonatkozó általános szabályok szerint írásban kell megtenni, amely követelménynek a hatályos rendelkezések szerint megfelel a telefax útján történő üzenetváltás is. A felmondásnak az általános szabályokból következően tartalmaznia kell minden olyan elemet, amelyből az ügyfélszándék kétség kívül megállapítható, így abból ki kell derülnie, hogy ki a szerződő, mely szerződést kívánja felmondani (pl. kötvényszám megjelölése, gépjármű azonosítására szolgáló adatok), illetve mely időpontra szól a felmondás. A kártörténeti igazolást kérő nyilatkozatra ugyanezek mondhatók el azzal, hogy a rendelet szerint a biztosító a szerződés felmondáskor (továbbá érdekmúlás esetén) köteles azt kiadni a szerződő külön kérése nélkül is.

Gépjármű vásárlásakor, illetve évfordulóra történő biztosítóváltás esetén mindenképpen tanácsoljuk, hogy számolja ki, melyik biztosító milyen díjjal kínál szerződést Önnek! A biztosítási szerződést évfordulóra - az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal - írásban fel kell mondani. A biztosítási szerződés megszűnik akkor is, ha az esedékes díjat az Ügyfél nem fizette meg,és csak annál a biztosítónál lehet a szerződést megkötni, ahol az előző díjnemfizetés miatt megszűnt. Természetesen megszűnik a szerződés az érdekviszony megszűnésével (pl. a gépjármű eladása) is.

A rendszeres - havi, negyedéves, féléves, stb. - díjat mindig előre kell fizetni, így az első biztosítási díjat a biztosítási szerződés létrejöttekor, a továbbiakat pedig, a díjfizetéssel fedezett időszak első napjáig kell megfizetni. A biztosítási díj megfizetésére az autóvásárlást követő nap 0. órájától már az új tulajdonos köteles. Ezért új gépjármű esetén a forgalomba helyezéséhez, használt autó vásárlásánál a gépjármű átírásához az új tulajdonosnak (üzembentartónak) már rendelkeznie kell a nevére szóló kötelező gépjármű felelősség-biztosítással, de legalábbis fedezetigazolással.

Kártalanítási Számla kezelője, a MABISZ GKI áll helyt olyan káresemények esetében, amelyekben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást művelő biztosítók egyike sem kötelezhető - fedezet hiányában - a kár megtérítésére. A biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzembentartó gépjárműve által a Magyar Köztársaság területén okozott kár esetén. A károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője akkor is köteles megtéríteni, ha a kárt forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel okozták. (A biztosítással nem rendelkező üzembentartótól a Kártalanítási Számla a kártérítés teljes összegét és költségeinek megtérítését követelheti.) Az ismeretlen gépjárművel a Magyar Köztársaság területén okozott személyi sérüléses kár esetén (a kártalanítási kötelezettség nem terjed ki az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékát képező közlekedési műtárgyakban, az elektromos és a hírközlési berendezésekben és egyéb közművekben, ezek tartozékaiban, valamint a reklámhordozó eszközökben okozott károkra). A külföldi károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője kizárólag akkor téríti meg, ha a károsult országában magyar állampolgár részére a baleset időpontjában hasonló esetben kártalanítás jár. Ha a Kártalanítási Számla kezelője és a biztosító között, illetőleg az érintett biztosítók között vitás az, hogy ki köteles a vétlen károsult kárát megtéríteni, a kártérítés összegét a Kártalanítási Számla kezelője megelőlegezi, és utólag a károkozó biztosítójával elszámol. Figyelem! A károsult - a kár bekövetkeztétől számított - 30 napon belül köteles bejelenteni az ismeretlen gépjármű által okozott káreseményt a Kártalanítási Számla kezelőjének. Ha a károsult a bejelentési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a Kártalanítási Számla kezelőjének fizetési kötelezettsége nem áll fenn.

Forgalmiengedély-köteles gépjármű esetén a biztosítási kötvény (vagy a biztosító által kiállított igazolólap) és a biztosítási díj befizetését igazoló bizonylat együtt igazolja a biztosítás meglétét, ezért ezeket a gépjármű üzembentartójának magánál kell tartania és felszólításra közúti ellenőrzésnél bemutatni.

Ha személyi sérülés is történt, akkor minden esetben értesíteni kell a rendőrséget. Amennyiben a károkozó külföldi állampolgár szintén ajánlatos rendőrt hívni, valamint minden olyan esetben, ahol a felelősség megállapítása nem teljesen egyértelmű. Minden esetben, a másik féllel közösen ki kell tölteni az Európai Baleseti Bejelentőt. Ha nincs kéznél ilyen nyomtatvány, akkor egy üres lap is megteszi, melyen mindkét fél személyes adatait, a baleset körülményeinek részletes leírását (rajz) ill. a gépjárművek adatait kell rögzíteni. Fontos, hogy ha vannak az esetnek tanúi, az ő adataikat is írjuk fel. A vétlen félnek, a károkozó biztosítójánál kell kérni a kárfelmérést. Ha károkozó külföldi, akkor a MABISZ bármelyik tagbiztosítójánál be lehet jelenteni a kárt. Hasznos ilyen esetben feljegyezni a külföldi károkozó felelősségbiztosítójának nevét és a zöldkártyájának számát. A károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül, a biztosított (károkozó) 5 munkanapon belül köteles bejelenteni a biztosítónak.

Sokan nem tudják ugyan, de a hazánkban megkötött biztosítás egész Európára érvényes, a volt Szovjetunió néhány utódállamát leszámítva.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapesetben mindig határozatlan időtartamú. Határozott idejű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés kizárólag E, Z és P betűjelű forgalmi rendszámú gépjárműre köthető, az ideiglenes forgalmi engedély kiállításától számított minimum 1, maximum 12 hónapra.

Minden gépjárműre, melyet a Kresz annak minősít (személygépjármű, tehergépjármű, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, quad, utánfutó, lakókocsi, motorkerékpár utánfutó, könnyű pótkocsi, nehéz pótkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató, lassú jármű, busz, trolibusz, munkagép) , továbbá a pótkocsikra, félpótkocsikra, a forgalmi rendszámmal ellátott lassú járművekre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján a biztosító a gépjármű üzemeltetése során az általunk másoknak okozott károkat téríti meg. A biztosítás a károsult és a károkozó érdekeit egyaránt szolgálja: a károsult követelése attól függetlenül megtérül, hogy a balesetet okozó gépjármű üzembentartója képes-e vagy hajlandó-e a kártérítést megfizetni; ugyanakkor a biztosítás védi a károkozót is, hiszen a biztosítási díj ellenében a biztosító átvállalja tőle az okozott kár teljes vagy részleges megtérítését.

Amennyiben a biztosítási szerződése díj-nemfizetés miatt szűnt meg, úgy az adott biztosítási időszakban Ön köteles ugyan ahhoz a biztosítóhoz visszakötni kötelezőjét, ahol az díj-nemfizetéssel megszűnt. Azon időszakra, amíg nem rendelkezett kötelező gépjármű felelősség biztosítással, a biztosító úgynevezett Fedezetlenségi díjat számol majd fel.

A biztosítás kötési folyamat nem tér el a finanszírozott és a nem finanszírozott gépjárművek esetében.

Kötelező gépjármű felelősség-biztosítást váltani, a váltási időszakban bárkinek lehetősége van, amennyiben a hatályban levő szerződése adott biztosítási időszak végéig díjjal rendezett! Természetesen nem akadály az sem, ha az autó finanszírozott!

A 2009. évi kötelező gépjármű felelősség-biztosítás váltási időszaka 2009. november 1-től 2009. december 31-ig tart. A váltási időszak csak azokra érvényes, akik 2009. december 01. éjfélig bizonyíthatóan eljuttatják írásos felmondásukat a biztosító részre (fax, személyes). A CLB alkusz minden ügyfelének segít a felmondást időben eljuttatni a biztosítóhoz. A részletekről a biztosítás váltási időszakban honlapunkon tájékozódhat. Az új biztosító kiválasztására 2009. december 31-ig van lehetőség.

Ha a biztosítási szerződést a forgalomba helyezés előtt kötik meg, akkor a rendszám megadása nélkül lehet megkötni a szerződést. Ez esetben az alvázszám azonosítja majd a gépjárművet. Fontos, hogy a rendszámot mielőbb pótolni kell, amelyet elegendő e-mailben megküldeni részünkre a szerződés azonosító adataival együtt!

A kockázatviselés kezdete a biztosításkötést követő nap lehet, azonban ha az adásvétel napja megelőzi a kockázat kezdetet úgy az eltelt időszakra, A0ban, kedvezmények nélkül számított Fedezetlenségi díjat kell fizetni! Ezért azt javasoljuk, hogy előre, a várható adás-vétel napjára kösse meg biztosítását, így már biztosítva lesz az első vezetéskor is! Továbbá, ha mégis később venné meg autóját a tervezettnél, a biztosító a BM nyilvántartásába bejegyzett tulajdonszerzés napjára módosítani fogja a kockázatviselés kezdetét, így Önnek nem kell többet fizetnie akkor sem, ha korábbi dátummal kötötte meg kötelezőjét.

Amennyiben az üzembentartó és a tulajdonos eltér egymástól a gépjármű vásárlásakor, csak az üzembentartó lehet a biztosítás szerződője közülük. Természetesen az online biztosítás kötés esetén is kiválasztható, ha a két személy egymástól eltérő. Már élő szerződés esetén, év közbeni üzembentartó változás esetén, év végéig a korábbi szerződést kell érvényben tartani, ami írásban évfordulóra felmondható és az új biztosítási időszaktól köthető meg a kötelező az új szerződő nevére.

A kártörténeti igazolás, az ügyfél által okozott károkat, valamint az előző szerződés adatait igazolja az új biztosító részére. Tehát, gépjármű biztosítás esetén, a korábbi biztosító kártörténeti igazolásban informálja az új biztosítót az ügyfele által okozott károkról, valamint a korábbi szerződés tartamáról. A kártörténeti igazolás alapul szolgál a Bonus Malus rendszerbe való besoroláshoz. A kártörténeti igazolás beszerzése, évfordulós átkötéskor (2007 évtől) már nem az ügyfél dolga, hanem a biztosítók küldik azt meg egymásnak. Évközi kötésnél az ügyfélnek kell 90 napon belül benyújtania az igazolást, bekérve azt az előző biztosítójától. Ügyelni kell arra, hogy a kiállítást követően az igazolás csak 30 napig érvényes.

Ha a szerződéskötéskor megtette a nyilatkozatot, miszerint új belépő, nincsen szükség kártörténeti igazolás bemutatására!

Külföldre utazáshoz szükséges úgynevezett nemzetközi zöld kártyát kiváltani, amely igazolja, hogy a gépjármű rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással. Külföldön, igazoltatáskor is kérhetik ezt Öntől. Ezt a zöldkártyát a biztosítója is megküldheti, de a CLB ügyfélszolgálata szívesen kiállítja és postázza Önnek. Igényét jelezheti, e-mailben és telefonon is. A zöldkártya kiállításának feltétele a díjjal rendezett élő kötelező biztosítás.

Casco biztosítás

Casco megrendelésének tartalmát és tényét egy automatikus e-mail üzenettel visszaigazoljuk. Ennek az e-mailnek csatolt fájlmellékleteként megtalálja, és kinyomtathatja az alkuszi megbízást, melyet aláírva vissza kell küldeni részünkre az e-mailben megadott egyéb dokumentumokkal (pl. forgalmi engedély másolata) együtt. Használt autó esetén munkatársaink 48 órán belül elvégzik a gépjármű szemléjét.

Casco esetében nem alkalmaznak malus, azaz büntetőpont rendszert, viszont a kötelezőhöz hasonlóan azon biztosítottakat, akik több éven keresztül kármentesen vezetnek bonus, azaz kármentességi kedvezményben részesítik. A legtöbb esetben egy kármentes év után 5% kedvezmény jár és a kedvezmény maximuma 10 év után 50% lehet, de van olyan biztosító, ahol már három kármentes év után elérhetjük az 50%-ot. A bonus miatti kedvezmény legtöbb esetben beépül a biztosítás díjába, de van, ahol a teljes díjat be kell fizetni, majd évvégén a kármentességi kedvezményt visszautalják. A kötelezőhöz hasonlóan a casco-nál is átvihető egyik biztosítótól a másokhoz a bonus kedvezmény.

Casco szerződésekben az önrészesedés általános megfogalmazása a következő: a Biztosító töréskár és elemi károk esetében a kárösszeg XX %-át (ez a szerződő választása alapján lehet 10, 20 vagy akár 30% is), de minimum a választott forint összegben meghatározott önrészt (50, 100, 200 eFt) a kártérítési összegből levonja. Pl: a választott önrész 10%, de minimum 50 eFt, a töréskár összege 350 eFt, akkor a biztosító 50 eFt-ot fog levonni, mivel a forint összegben megadott önrész nagyobb, mint a kárösszeg 10%-a. Lopáskár, részlopás kár ill. önálló üvegkár esetén csak a szerződés feltételeiben meghatározott %-os önrészesedést vonja le a biztosító a kártérítési összegből.

A biztosítók által megkövetelt vagyonvédelem függ a gépjármű gyártmányától, értékétől, korától és még jó néhány szempontot lehetne sorolni. Igazán korrekt választ csak konkrét példán keresztül lehet adni, ezért mi azt a gyakorlatot követjük, hogy a vagyonvédelmi követelményekről a megrendelést követően, a szükséges információk birtokában tájékoztatjuk minden ügyfelünket.

CASCO kalkulátorunk adatbázisa az 1996-tól gyártott és Magyarországon forgalmazott személy- és kisteher-gépjárműveket, valamint motorkerékpárokat tartalmazza. Ez több, mint 30.000 gépjárművet jelent, és természetesen az adatbázist folyamaton frissítjük az új típusokkal.

Az "önrész" az az összeg, amit kár esetén Önnek kell kifizetnie a kár teljes értékéből. Tehát kár esetén az igazoltan felmerülő - járulékos költségekkel együtt megállapított - kárösszegből, káreseményenként a szerződésben vállalt nagyságú összeget a szerződőnek magának kell viselni.

A casco biztosítási konstrukciók zöménél, az önrészesedés két tényezőből tevődik össze. Egyrészt tartalmaz egy százalékos arányt, másrészt egy minimum összeget, amit mindenképpen a biztosítottnak kell vállalni.

Példa az önrészesedés számítására:
Tegyük fel, hogy az önrész 10%, de minimum 50.000 Ft. Ilyenkor a kárösszeg 10%-a terheli a biztosítottat, de ha ez nem éri el az 50.000 Ft-ot, akkor a "minimum 50.000 Ft" lép érvénybe. Pl: Ha a kárunk 100.000 Ft., akkor ebből a minket terhelő rész 50.000 Ft. (mivel a 10% csak 10.000 Ft.) Pl: Ha a kárunk 600.000 Ft, akkor már a minket terhelő rész 60.000 Ft., mert ilyenkor már a kárösszeg 10%-a meghaladja az 50.000 Ft-ot.

Az önrészesedés nagysága természetesen nagyban befolyásolja a biztosítás éves díját. A mai biztosítási piacon számos biztosító kínál különböző önrész variációkat, különböző feltételekkel, díjakkal. A casco biztosítás kiválasztásakor ezért ne csak a fizetendő díjat vegyük figyelembe, hanem azt is, hogy egy káreseménykor mekkora az az összeg, amit könnyedén ki tudunk fizetni a szerviznek. Nem olcsó az a casco, ami a kár bekövetkeztekor nagy terheket ró ránk!

Miután a másik fél részére kitölti a „kék-sárga” baleseti bejelentő lapot (ami alapján az okozott kárt a saját felelősségbiztosítója megtéríti), a saját gépjárművében keletkezett kárát a casco biztosítja téríti meg. A kárigény bejelentését a biztosító (területileg illetékes) kárrendezési egységénél, vagy valamelyik szerződött javítópartnerénél személyesen, vagy a biztosító bejelentési csatornáin (e-mail, telefax, call-center, web) elektronikus úton tudja bejelenteni. A szükséges információkkal a Kármester.hu (www.karmester.hu) a nap 24 órájában segítségére van. Igény szerint a CLB Kft. mindkét esetben segít a kárügyintézésben, a rugalmas kárrendezésben.

Ez esetben sajnos a saját költségen kell a javítást megoldani. Ilyenkor lényeges költségmegtakarítást jelenthetnek a márka-független, kisebb rezsióradíjú szervizek. A Kármester.hu (www.karmester.hu) a nap 24 órájában segítségére lehet, az igényeknek megfelelő szerviz megtalálásában.

Minden esetben fontos összehasonlítani a biztosítók által ajánlott casco díjakat. A díjak folyamatosan változnak, így a kedvezmények mértéke is. Ön választhat teljes körű- garanciális autókra javasolt-, törés, lopás és olyan teljes körű casco közül, amelyet már nem garanciális gépjárművekre ajánlunk. Ha már nem márkaszervizben javíttatja használt autóját, akkor érdemes a nem garanciális autókra ajánlott terméktáblázatot megnéznie kalkulátorunkban. Természetesen a döntés az Öné, vagyis a gépjármű használója tudja és ismeri azokat a kockázatokat, amelyeken az autója ki van téve. Ennek megfelelően érdemes választani a fenti lehetőségek közül.

A biztosítás kötési folyamatban, rögtön az elején lehetősége van kiválasztani, hogy a gépjárművet hitelre, részletre, lízingelve, vagy készpénzre vásárolta-e meg. Ezt fontos pontosan kitölteni. A biztosítás kötés végéhez érve, az ajánlati adatok megadásakor szükséges pontosan kitölteni, ki is a finanszírozó, mikor kezdődött a finanszírozási szerződése, illetve, hogy mikor jár le. Ezenkívül szükséges a szerződésének számát is megadni, mivel a bankok szigorúan ellenőrzik a megadott adatokat. A casco biztosítás finanszírozóra való kedvezményesítése a finanszírozó biztosítéka. Káresemény esetén a finanszírozót értesíteni kell a bekövetkezett eseményről. A kárrendezésre jogosult biztosító részére töréskár esetén, a kártérítés felvételéhez engedményező nyilatkozat (meghatalmazás) beszerzésére van szükség, amivel a bank engedélyezi a kár szerviz részére történő kifizetését. (Egyes bankok esetében, limitál kárösszegig nem szükséges a meghatalmazás bekérése. Ezt a kitételt a szerződés tartalmazza). A gépjármű totálkára (gazdasági totálkár vagy lopáskár) esetén a kártérítési összeget a biztosító közvetlenül a kedvezményezett (finanszírozó) részére utalja, aki a szerződés lezárását követően elszámol a gépjármű tulajdonosával (szerződővel).

A hitelre vásárolt gépjárművek esetén a finanszírozó dönti el, hogy kötelezi-e a vásárlót casco biztosítás megkötésére. Ez ügyben tehát nem a biztosító, hanem a bank, vagy finanszírozó cég dönt. A finanszírozói elvárástól függetlenül a hitelre vett gépjárművek esetében totál-, vagy lopáskár esetén további terhet jelent, hogy a gépjármű elvesztésén kívül a finanszírozónak is ki kell fizetni ilyenkor a felvett hitel összeget. Ezért a casco biztosítás megléte ebben az esetben még nagyobb segítséget jelenthet a családnak. Casco biztosítás kötése esetén is érdemes megvizsgálni a biztosítók díjait, hiszen a díjak között több ezer forintos eltérés is lehetséges.

Casco biztosítást, a biztosítás kötési évfordulót megelőző 30 nappal lehet felmondani írásban és évfordulóval újra, akár másik biztosító társasághoz átkötni. A casco esetében általában a szerződés megkötését követő hónap első napja az évforduló, de érdemes ellenőrizni a biztosítási kötvényen.

Általánosságban elmondható, hogy új autókra a biztosítók gyakran adnak akár 20-30% díjkedvezményt is, és ezek a kedvezmények akár egy adott gyártmányon belül sem biztos, hogy minden autótípusra vonatkoznak. A díjkedvezmények meghatározásában nagy szerepe van a kárstatisztikáknak is, ezért előfordulhatnak olyan esetek, hogy az új autóra olcsóbb a casco biztosítás, mint a használt autóra.

A gépjármű lopások statisztikájában is kimutatható, hogy vannak bizonyos preferált gépjármű típusok, melyeknek a lopási kockázata sokkal nagyobb, mint pl. azonos gyártmányú, de más típusú, évjáratú, felszereltségű gépjárműveknek. Továbbá szintén elmondható, hogy az emberek az új autójukra sokkal jobban vigyáznak, óvják, mint a több éves használt autójukat, és ennek hatása bizony megmutatkozik a casco díjban is. Mindenesetre, fontos, hogy a casco megkötése előtt online alkusz segítségét igénybe véve, a biztosítók díjait összehasonlítsunk, hiszen komoly eltérések lehetnek.

A casco biztosításoknál csak bonus-rendszer működik. A biztosítók kedvezményben részesítik azon ügyfeleiket, akik nem vették igénybe a szerződésből eredő szolgáltatásokat. A biztosítók bonus rendszerei egymástól eltérőek. A biztosítók általában a KGFB-hez hasonlóan 10 fokozatú bonus rendszert alkalmaznak.

Lakásbiztosítás

Lakásbiztosítási szerződés megkötésénél a biztosító nem vizsgálja a meglévő vagyonvédelem színvonalát. Ennek oka, hogy mindegyik biztosító lakásbiztosítási feltétele meghatározza, hogy betöréses lopás esetén mekkora kártérítési limitig térít, figyelembe véve a kár időpontjában meglévő és megfelelően üzemeltetett mechanikai és elektronikai védelmet.

A biztosító ebben az esetben arra vállal kötelezettséget, hogy a szerződésben rögzített kártérítési limit erejéig, Magyarország területi hatállyal megtéríti azon személyi és szerződésen kívüli harmadik személynek okozott dologi károkat, melyekért a magyar polgári jog szabályai szerint a biztosított tartozik kártérítési felelősséggel. A átvállalt kockázatokról a részletes tájékoztatót a biztosítási feltételekben találja.

Nagyon fontos kérdés, mivel a biztosítási összeg helytelen meghatározása alulbiztosításhoz és kár esetén aránylagos kártérítéshez vezethet. A biztosítási összeg meghatározásánál nem a piaci, forgalmi hanem az újjáépítési értéket kell meghatároznunk. Lakásbiztosítási kalkulátorunk ebben is segít Önnek. Az épület kivitelének, korának és típusának figyelembevételével a program felajánl egy négyzetméterárat. Ennek és a biztosítani kívánt ingatlan alapterületének szorzata lesz a javasolt épületbiztosítási összeg. A javasolt épületbiztosítási összeg meghatározásánál figyelembe vettük az összes biztosító erre vonatkozó ajánlását. A biztosítók eltekintenek az alulbiztosítás vizsgálatától, amennyiben a szerződés a javasolt négyzetméterár alkalmazásával jött létre. Mivel a felhasznált építőanyagok minősége ma már nagyon sokféle lehet, és ez árban is igen nagy eltérést jelenthet, a javasolt egységártól felfele természetesen el lehet térni.

Bárki, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt (tulajdonos, résztulajdonos, bérlő, finanszírozó) vagy azt ilyen személy javára köti. A lakásbiztosítási szerződés tartama határozatlan. A szerződést biztosítási évfordulóra lehet felmondani, de természetesen a szerződés megszűnik abban az esetben is, ha az érdekviszony már nem áll fenn.

Amennyiben az ingatlan finanszírozó igénybevételével, vagyis a vételér egy része hitelből került kifizetésre, úgy a bank előírja, hogy úgynevezett hitelfedezeti záradék jelenjen meg a lakásbiztosítási szerződésen. A kötés folyamatában nincs eltérés, csak amikor a rendszer felteszi a kérdést, hogy hitelfedezeti záradék szükséges-e, akkor az igent kell kiválasztani. A hitel adatait a biztosító választás után, a személyes adatoknál kell majd rögzíteni. Ennek alapján a biztosító záradékkal látja el a biztosítást, melyről igazolást ad ki. Ilyenkor a biztosító bizonyos összeghatár feletti (150-200.000.- Ft) károknál elsődlegesen a hitelintézet felé fizet a tartozás erejéig és csak a fennmaradó kifizetést teljesíti a lakásbiztosítás szerződőjének.

Lakásbiztosítást, a biztosítás kötési évfordulót megelőző 30 nappal lehet felmondani és évfordulóval újra, akár másik biztosító társasághoz átkötni.

Utasbiztosítás

Számolja ki a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait, és rendelje meg az Ön számára optimális biztosítást. Az adatok megadása során Önnek el kell döntenie, hogyan kívánja az utasbiztosítás díját kifizetni. Amennyiben bankkártyája segítségével fizet, úgy rendszerünk a banki visszaigazolást követően (max. 3 perc) automatikusan megküldi az Ön által megadott e-mail címre az utasbiztosítási kötvényeket. Banki utalás esetén amint számlánkra beérkezett a díj, munkatársunk azonnal megküldi a kötvényeket postai úton, vagy e-mailen.

A következő dokumentumok szükségesek: - Biztosítási kötvény, - Orvosi igazolások, - Jegyzőkönyv balesetbiztosítási káresemény esetén, - Eredeti számlák, - Eredeti gyógyszervásárlási számlák, - Eredeti rendőrségi jegyzőkönyv, - Haláleset esetén halotti anyakönyvi kivonat-

A legtöbb esetben igen (általában 3 eltöltött naptól számítva). Erről a biztosítók utasbiztosítási feltételeiben kaphat részletes információt.

Nem. Az utasbiztosítás biztosítottjának Magyarország területén kell lennie a szerződéskötés pillanatában.

A biztosítók szerződési feltételei szerint, amennyiben a Biztosított a biztosítási eseményt azonnal és haladéktalanul nem jelenti be az asszisztencia szolgálat részére és ennek következtében az nem működhet közre a szolgáltatások teljesítésében, úgy a Biztosító a költségeket számla ellenében, és csak limitált, korlátozott mértékben téríti meg. A biztosítók által, erre az estre alkalmazott limitek eltérőek (de jellemzően néhány száz USD között mozognak) a pontos és részletes megfogalmazást a biztosítási szabályzatok tartalmazzák, melyeket elolvashat oldalainkon.

A baleset vagy betegség következtében szükségessé váló kórházi kezelés esetén felmerült költségeket a Biztosító közvetlenül rendezi a kórházzal. Az orvossal vagy kórházzal egyeztetve az asszisztencia szolgálat garanciavállalási nyilatkozatot küld, amelyben nyilatkozik, hogy vállalja a költségeket és közvetlenül az orvosnak vagy a kórháznak kifizeti így a biztosítottat a helyszínen nem terheli költség. Az ezen kívül felmerült egyéb költségeket pl. gyógyszerköltség, a Biztosított fizeti és amikor visszatért, számla ellenében a Biztosító utólag visszatéríti.

Az első adandó alkalommal az utas hozzátartozója vagy a kórházban az orvos hívja fel az asszisztencia szolgálatot és jelentse be a káreseményt.

Haladéktalanul hívja fel az utasbiztosítási kötvényben megadott telefonszámon a biztosítót vagy annak asszisztencia szolgálatát, adja meg nevét, utasbiztosításának kötvényszámát, elérhetőségi telefonszámát. Az asszisztencia szolgálat, a helyzetnek megfelelő és teljes körű felvilágosítást fog nyújtani.

A terhesség 24. hetét követően egyik biztosító sem vállal kockázatot a várandósággal kapcsolatba hozható biztosítási eseményekre, ettől függetlenül javasolt utasbiztosítást kötni, mert az összes többi kockázatra kiterjed a szerződés.

Életbiztosítás

Magánszemély szerződő, a törvényi feltételeknek megfelelően, legalább 10 éves tartamú, vagy teljes életre szóló életbiztosítás, adott naptári évben (tárgyévben) befizetett díja után, 30%-os adókedvezményt érvényesíthet. Az adókedvezmény érvényesítésének további előfeltétele, hogy a magánszemély az adott évben rendelkezzen tényleges adófizetési kötelezettséggel, hiszen csak azzal szemben lehet bármilyen adókedvezményt érvényesíteni. A biztosítások díja után érvényesíthető adókedvezmény, részét képezi az összevont adókedvezménynek, ezért a 100 ezer forintos törvényi összeghatár, az összevont adókedvezményi körbe tartozó adókedvezmények együttes összegére vonatkozik. Amennyiben a magánszemély éves összes jövedelme meghaladja a 3,4 millió forintot, akkor a 3,4 millió forint feletti rész 20%-ával csökkenteni kell az összevont adókedvezmény 100 ezer forintos összeghatárát. (Például: ha az éves jövedelem 3,6 millió forint, akkor az adókedvezmény maximális összege ezeken a jogcímeken nem lehet több, mint 60 ezer forint, 3,9 millió forint éves összes jövedelemnél pedig az adókedvezmény érvényesítésének lehetősége ezeken a jogcímeken értelemszerűen megszűnik).

 

Életbiztosítást általában a biztosított 18 és 70 éves kora között lehet kötni. A maximum lejárata egy életbiztosításnak 75 éves korban történik. Természetesen ez alól kivétel az úgynevezett élethosszig tartó életbiztosítás, hiszen ezek lejárata a halál bekövetkezte.

Munkanélküliség biztosítás

Amennyiben a kötés után változás történik az adatokban (pl.: megváltozik a munkabér, és ez a kiválasztott csomag módosításához vezethet, vagy megváltozik az iskolai végzettség) ebben az esetben ezt egy írásbeli nyilatkozatban a változást igazoló dokumentumokkal együtt küldje be az APRIL címére az évforduló lejárta előtt minimum 30 nappal. A díj újraszámítása minden esetben csak évfordulókor történhet meg.

Biztosítási Esemény bekövetkezése esetén a kitöltött szolgáltatási igénybejelentővel együtt el kell juttatni az APRIL részére az Általános Biztosítási Feltételekben részletezett dokumentumokat. A szolgáltatási igénybejelentőt igényelheti biztosítási tanácsadójától, vagy az APRIL-tól.

A Biztosító kockázatviselése a Csatlakozási Nyilatkozat aláírásától számítva Munkanélküliség esetén 90 napos vagy 180 napos (kötési opció szerint), Keresőképtelenség esetén 30 napos várakozási idő után veszi kezdetét. A Baleseti Halál, illetve Baleseti Maradandó Egészségkárosodás esetén nincsen várakozási idő.

A Biztosítási fedezet határozatlan időre jön létre, évfordulója pedig a Csatlakozási Nyilatkozat aláírását követő hónap első napja. A Biztosítási szolgáltatás minden biztosítási évforduló előtt 30 nappal felmondható írásban az APRIL részére intézett levéllel.

Ön választja ki, hogy a Munkanélküliség, illetve a Keresőképtelenség esetére mennyi ideig szeretne havi térítést kapni. Választható 9, illetve 6 hónap. A választásnál vegye figyelembe, hogy

  • Munkanélküliség esetén a kártérítési időszak megegyezik azzal az időszakkal, amely alatt Ön munkanélküli segélyben részesül (az önrész levonása után) + 60 nap.
  • Keresőképtelenség esetén pedig azzal az időszakkal, amely alatt Ön igazoltan betegállományban van (az önrész levonása után).

A biztosítást minden 22 és 55 év közötti magyarországi lakóhellyel rendelkező személy megkötheti, aki:

  • legalább 1 éve folyamatos, legalább heti 30 órás alkalmazásban álló, határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkezik olyan munkáltatónál, aki Magyarországon van bejegyezve, nem áll a Közeli Hozzátartozójának a tulajdonában, vagy az irányítása alatt , ill. nem jelentett be alkalmazotti létszámcsökkentést.
  • jelenleg nem áll felmondás vagy próbaidő alatt, nem részesül anyasági támogatásban és nem nyugdíjas.
  • az utóbbi 3 évben soha nem volt regisztrált munkanélküli, ill. balesetből adódó betegállományban több mint 60 napig, ill. betegségből adódó betegállományban több mint 30 napig.
  • nem rendelkezik maradandó egészségkárosodással vagy krónikus betegséggel, amellyel kapcsolatban az elmúlt 12 hónapban gyógyászati vagy orvosi kezelést kapott, ill. orvosi vizsgálat alá helyezték.

Ön választja ki a Munkanélküliség esetére szóló havi kifizetés összegét, amely nem lehet nagyobb, mint a nettó jövedelmének a 70%-a (a szerződéskötést megelőző utolsó három bérpapír alapján). A legkisebb választható összeg havi 50 ezer forint, míg a legnagyobb összeg havi 250 ezer forint lehet. A Keresőképtelenség esetére szóló havi kifizetés mindig ennek a fele, a Baleseti Maradandó Egészségkárosodás és a Baleseti Halál esetére pedig ennek a hússzorosa.

A biztosítás az alábbi események esetén nyújt térítést:

  • Munkanélküliség: amennyiben Ön elveszíti állását a munkáltatója által kezdeményezett rendes felmondás révén, illetve az illetékes Munkaügyi Központ munkanélküliként (álláskeresőként) Önt nyilvántartásba veszi, és Ön álláskeresési járadékban illetve álláskeresési segélyben részesül, akkor a fenti események közül utolsóként bekövetkezett esemény időpontjának a 61. napjától Ön jogosult a havi kártérítési összegre. Felhívjuk a figyelmét, hogy ha a munkaviszonya az alábbi okok egyike miatt szűnik meg, akkor a biztosító nem fizet kártérítést:
    • közös megegyezés,
    • munkavállalói felmondás,
    • munkáltatói rendkívüli felmondás.
  • Keresőképtelenség: Amennyiben Ön váratlanul megbetegszik, vagy balesetet szenved el, melynek következtében a Keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos, vagy kórház hitelt érdemlő módon igazoltan, keresőképtelennek minősíti Önt, akkor a 31. naptól Ön jogosult havi kártérítési összegre.
  • Baleseti Maradandó Egészségkárosodás: Amennyiben Ön egy véletlen baleset folytán 50% mértéket elérő vagy meghaladó Maradandó Egészségkárosodást szenved, a Biztosító egy egyszeri 1 millió forint és 5 millió forint közötti juttatásban részesíti.
  • Baleseti Halál: Amennyiben Ön egy szerencsétlen baleset folytán életét veszíti, a Biztosító egy egyszeri 1 millió forint és 5 millió forint közötti juttatásban részesíti családját vagy az Ön által megjelölt kedvezményezetteket.
Kisállat-biztosítás

A Biztosítási Szerződés csak olyan Kisállatra nyújt biztosítási fedezetet, amely a Biztosítási Ajánlat megtételének időpontjában az alábbi feltételeknek együttesen megfelel:

- Teljesen egészséges és sérülésektől mentes (amennyiben a Kisállatnak van előrelátható vagy már meglévő egészség-károsodása, azt a Szerződőnek a Biztosítási Ajánlaton kell feltüntetnie, és a Biztosító dönt esetleges kizárásokról).

- A Biztosítási Ajánlat aláírásának napján három hónapnál idősebb és 6 évnél fiatalabb Alap Csomag esetén.

- A Biztosítási Ajánlat aláírásának napján három hónapnál idősebb és 4 évnél fiatalabb Prémium Csomag esetén.

- Magyarországon leolvasható, vagy olyan Microchippel rendelkezik, melyhez a leolvasó eszközt a Biztosított biztosítja.

A microchip ISO 11784 vagy ISO 11785 minősített chip, amely automatikusan azonosítja a Kisállatot.

A microchip kisállatba való beültetésére számos állatorvosi klinikán lehetősége van. Javasoljuk érdeklődjön állatorvosánál, vagy partner klinikáinkon a beültetés módjáról, lehetőségeiről.

A szerződő, a kisállat biztosítási szerződést megkötő, aláíró és egyben díjfizetésre kötelezett személy.

A biztosított az a személy, aki a kisállat tulajdonosa. A szerződő és a biztosított személye eltérhet!

A kedvenc az a kisállat (kutya, macska), akire a biztosítási szerződést megkötik.

Vételár biztosítás

Igen, a casco mellé kötött vételár biztosítás díját Ön akár havonta vagy évente is fizetheti. A kötelező biztosítás mellé kötött vételár biztosítás díja negyedéves illetve éves díjfizetési gyakorisággal is választható.
 

Igen, ebben az esetben akkor térít a biztosítás, ha Ön kedvezőtlen helyzetbe kerül amiatt, mert önhibáján kívül valaki a közlekedés során összetörte az Ön autóját, amit utána a biztosító totálkárossá nyilvánított. A vétkes fél kötelező biztosítója által megfizetett kártérítést követően a Vételár biztosításból fizetett kártérítés segít abban, hogy Ön egy új gépjárművet vásárolhasson.

A casco biztosítás feltételei akkor előnyösek az ügyfél számára leginkább, ha a jármű sérülése javítható. Azonban, totálkár – lopás vagy baleset – esetében az ügyfélnek a gépjármű káridőponti forgalmi értéka alapján térít a biztosító, ami általában nem elégséges egy új gépjármű vásárlásához. Amint az autó kigördül a kereskedésből, az értéke azonnal csökkenni kezd, sőt legnagyobb értékcsökkenésre épp az első 3-4 évben kell számítania.

Kárrendezés

 

A baleset helyszínén a másik féllel közösen ki kell töltenünk a baleseti bejelentő lapot (ún. kék-sárgát). Törekedni kell a dokumentum teljes körű és pontos kitöltésére, valamint a károkozó részéről a felelősség elismerésének rögzítésére. Az adatok ellenőrzését követően a dokumentum két példányát szét kell választani. Az első (eredeti) példányt tartsuk meg, a második (másodlat) példányt adjuk át a károkozónak. /Ha nincs kéznél a baleseti bejelentő lap, kitölthetünk egy gépjármű kárbejelentő lapot is. Mindkettő hiányában egy tiszta lapra is feljegyezhetjük a károkozó adatait, és nyilatkoztathatjuk a felelősség elismeréséről/
A kárigényünket az eseményt követően 30 napon belül jelenthetjük a károkozó felelősségbiztosítójánál. Fontos tudni: amennyiben a bejelentést az előírt határidőn belül nem tesszük meg, a késedelmes bejelentés jogkövetkezményeit magunknak kell viselnünk. A kártérítés mértékét befolyásolhatja, illetve a biztosítót mentesítheti a kártérítési kötelezettség alól, amennyiben a késedelem befolyásolja (vagy meghiúsítja) a sérülések műszaki azonosítását.
 
Ha a károkozó külföldi állampolgár volt - a későbbi félreértések elkerülése érdekében - minden esetben hívjunk rendőr. Saját érdekünkben a rendőri intézkedés ellenére, érdemes feljegyezni a károkozó külföldi felelősségbiztosítójának nevét, valamint a biztosítási zöldkártyájának számát és annak érvényességi idejét. A balesetet követően, a káreseményt a MABISZ bármelyik tagbiztosítójánál bejelenthetjük. Amennyiben a külföldi biztosító rendelkezik magyarországi kárrendezési megbízottal/levelező partnerrel, a kárigényünket ehhez a társasághoz kell bejelentenünk.
 

Ha a károkozó gépjármű nem rendelkezik érvényes kötelező felelősségbiztosítással, a kárigényünket elsődlegesen a casco biztosításunk terhére, illetve annak hiányában, a saját felelősségbiztosítónk felé

 

Amennyiben másik gépjárművel ütközünk, a káreseményt 8 napon belül (2010-ben hatályba lépő 2009. évi LXII. törvény alapján 5 napon belül) jelentenünk kell saját felelősségbiztosítónknál, illetve a kárigényt - amennyiben rendelkezünk casco biztosítással - 2 napon belül a casco biztosítónk felé.
A károkozást a baleseti bejelentő lap személyes leadásával, vagy elektronikus (telefax, e-mail) és postai úton történő megküldésével jelenthetjük biztosítónk felé.
Kárigényünket elsősorban a casco biztosító bejelentési csatornáin (levél, telefax, telefon, e-mail, internet), vagy a biztosító szerződött javítópartnereinél tehetjük meg. (de megbízhatjuk a kárügyintézéssel a CLB Biztosítási Alkuszt is!)  

Amennyiben a baleset során személysérülés történt, azonnal hívjunk mentőt (104), majd a mentők megérkezéséig – az egészségi állapotunkhoz mérten, és a sérültek állapotának megfelelően – részesítsük elsősegély-nyújtásban a sérültet/sérülteket, stabilizáljuk az állapotukat. Lehetőség szerint kérjünk segítséget, illetve értesítsük a rendőrséget (107), indokolt esetben a tűzoltóságot (105) is. (A rendőrséget hivatalból a mentők is értesítik.)

Ha már megtörténik a baleset, a lehetőséghez képest maradjunk higgadtak. Először is nézzük meg, hogy nem történt-e személyi sérülés (természetesen a saját egészségi állapotunkhoz mérten). Ha csak kisebb mértékű anyagi kár történt, illetve a helyszínen tisztázható a felelősség kérdése, nem szükséges a rendőrség tájékoztatása. Az európai balesti bejelentő lap („kék-sárga”) kitöltésével a baleset körülményei rögzíthetők, amely segítségével a kárrendezés lefolytatható. Amennyiben az anyagi kár jelentős mértékű, illetve a baleset körülményei, és/vagy a felelősség egyértelműen nem tisztázható, minden esetben javasolt rendőri intézkedés kérése. Ez a későbbiekben ugyan az ügyintézés idejét növeli, de az intézkedést követő határozatban foglaltak, tisztázhatják a kárrendezés során felmerülő vitás kérdéseket. Minden esetben célszerű a tanú/k (ha volt ilyen) adatainak rögzítése, illetve a baleseti helyszínről, a gépjárművek helyzetéről fényképfelvételt készíteni. (a mai technikának köszönhetően, akár mobiltelefonnal). Ezek megléte jelentősen gyorsíthatja majd a kárrendezés lefolytatását.

Egyéb kérdések

Amennyiben meg van a csekkszelvény, amelyen befizette az első díjat a CLB részére, Önnek nincs dolga, hiszen a biztosítók adminisztrációja gyakran kisebb csúszásban van, így az Ön befizetését a csekk kiküldése előtt még nem könyvelték rá szerződésére. Általában a biztosítók a szerződés rögzítésekor automatikusan kiküldik az első csekket, így lehetőség sincs az első díj felkönyvelésére. Ha következő díjfelszólítást is kap biztosítójától a CLB-nek már befizetett időszakra vonatkozóan, kérjük, keresse meg ügyfélszolgálatunkat!

A társaságunkon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződések (kötelező biztosítás, casco, lakás- és utasbiztosítás) esetében társaságunk garantálja a biztosító felé eljuttatott ajánlaton szereplő - az ügyfél által fizetendő - biztosítási díj helyességét.

Amennyiben társaságunk által a biztosító részére eljuttatott egyedi biztosítási ajánlat (szerződés) eltér a biztosító által meghatározott (kötvényesített) díjtól, úgy társaságunk vállalja, hogy megtéríti a szerződőt hátrányosan érintő díjkülönbözetet a szerződő részére.

A fentiek értelmében azt garantáljuk, hogy az oldalunkon keresztül szerződést kezdeményező ügyfeleknek nem kell a társaságunk által a biztosítóhoz eljuttatott biztosítási ajánlaton megjelölt biztosítási díjnál magasabb díjat fizetniük.

Ezen árgarancia csak abban az esetben érvényes, amennyiben a szerződést oldalunkon keresztül megkötő személy a díjszámításhoz szükséges valamennyi adatot a valóságnak megfelelően adta meg és a megadott kedvezmények hatályba lépéséhez szükséges valamennyi igazolást határidőig, érvényesen benyújtja.

Az alkuszi megbízás jogosítja fel az alkuszt arra, hogy a biztosítás kötésében az ügyfél nevében a biztosító felé eljárjon. Az alkusz valamennyi szolgáltatása az ügyfél számára ingyenes és nem befolyásolja a biztosítási díjat sem.

A biztosítási alkusz nem a biztosító képviselője, vagy üzletkötője, hanem az ügyfél megbízása alapján közvetíti a biztosítási szerződéseket. Munkájának lényege, hogy ügyfele számára összehasonlítja a biztosítók különböző ajánlatait a számára legmegfelelőbb biztosítási szerződés kiválasztásának megkönnyítése érdekében.

Az alkusz munkája és valamennyi szolgáltatása az ügyfél számára ingyenes, a biztosítási díjat nem befolyásolja. Az alkusz, a Biztosítási Törvény (Bit) szerint jár el, felügyeleti szerve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

A CLB Alkusz függetlenségének jelentése annyit tesz, hogy banktól és finanszírozótól függetlenül működik. Működését és tevékenységét nem befolyásolja más pénzügyi vállalkozás. Természetesen léteznek a piacon nem független alkuszok is, amelyek mögött valamelyik bank, vagy finanszírozó áll.